Lisszabon: élménybeszámoló a portugál fővárosból

Beharangozóként ezekkel a jelzőkkel illetném a portugál fővárost: történelmi levegőjű, szerénykedő s ugyanakkor hivalkodó, illatokkal átitatott, egyedien izgalmas, hosszú sétákra ösztönző, dombra kapaszkodásokra kényszerítő, jámbor módon élettel teli, hagyománytisztelő, ízig-vérig mediterrán, turisták által felkapott. Lisszabon barátságosabb, áttekinthetőbb, családiasabb, mint sok mediterrán nagyváros, ugyanakkor egyenrangú azokkal a látnivalók gazdagsága tekintetében.

Dicső múlt

Manapság Portugália mélyen, méretével és jelentőségével egy a sok közül az európai államok nagy közegében. Lisszabon műemlékeinek meglátogatásakor ezért taglózza le a látogatót annyira az, hogy a középkorban Portugália a földrajzi és történelmi előnyökkel és szerencsével élve micsoda világhatalom volt gyarmataival, hajózási rutinjával, a felfedezésekben játszott kiemelkedő szerepével. A városközponton kissé kívül, a folyóparti Belém kötelező látványosságainak közegében, s leginkább a Felfedezések Emlékművénél, meg az ottani partvédelmi kiserődnél villámgyorsan felidéződött bennem gyermekkorom egyik kedvenc olvasmánya, Stefan Zweig Magellánja. Emlékeztem arra, hogy a nagy portugál felfedező zseniális ember volt, de mindenkivel összerúgta a port, akivel csak dolga akadt. Lisszabonban gyakran meredt a tekintetem a Tejo folyó felé, amit az óceán előszobájának tekintettem. (Maga a tenger alig 17 kilométerrel odébb van.) Megkíséreltem a képzeletemben előidézni a 15. század legvégének, a 16. század elejének kikötői nyüzsgését. Valahol errefelé fogadta-e Mánuel király az India felfedezéséből hazatérő Vasco da Gama-t, akit lovagi címmel, busás évi kegydíjjal és birtokokkal jutalmazott meg?

Méltóságos terek

Lisszabonban nagy a tekintélye a tereknek. Minél méltóságteljesebb a tér, annál inkább. Mindegyikük szinte életre kelti a portugál történelem egy-egy jelentősebb fordulatát. A Praca dos Restauradores például arra emlékeztet, hogy az ország 1640-től sikerrel végződő függetlenségi küzdelmet kezdett Spanyolország ellen. (A portugálokban ma is van valami kisebbrendűségi érzésekkel vegyes féltékenység, irigység a nagy ibériai szomszéd ország iránt. A spanyolok mindig is hajlamosak voltak lenézni a bugrisnak tartott kis szomszédnépet.) A hatalmas, érdekes kövezetű Rossio-tér (Praca Rossio) magas emlékműve arra emlékeztet, hogy a 19. században portugál király volt Brazília első császára. A Praca do Comercio-t részben az ő Diadalívük teszi olyan fenségessé.

Imádnivaló negyedek a portugál főváros szívében

Ha Lisszabon szóba kerül a jelenlétemben, mindig nyomban kitör belőlem egy szerelmi vallomás: Imádlak Bairro Alto!  Ez magyarul a felső negyed, az alsó negyedet jelentő belváros feletti dombokon. Napközben a negyed nem igazán nyüzsgő utcácskáiban fölöttébb kellemes, megnyugtató a hosszú sétálgatás. Nincs stressz, nincsenek felajzó meglepetések, csak egyszerűen bájos házak, kanyargós, hullámzós utcák. A kovácsoltvas rácsos, kis erkélyeken száradó ruhák, madárkalitkák, a szomszédok életét vizslató nénik. Nappal attól érdekes a negyed, hogy a helyiek hétköznapi életébe lehet bepillantani. A legrégebbi negyed, az Alfama már nappal is megtelik turistákkal, hisz kötelező látványosság. A fejemben elrakott Lisszabon-kazettában Alfama az a hely, ahol a pazar távoli panorámák mellett az ódon házak tető-birodalmát lehet a végtelenségig gusztálni. Micsoda szerencse, hogy ez a negyed legalább túlélte az 1755-ös végzetes földrengést, amelynek kapcsán Voltaire a Gonosz létéről filozofált. Alfama aranyos: macskaköves utcák, sikátorok, picike boltok, terecskéin pletykálgató helyi öregurak. Sok a fekete bőrű lakos is errefelé. Többnyire volt portugál gyarmatokról, például Mozambikból, Angolából, Bissau-Guineából jöttek. Nem kétséges, hogy a tereferében bőséges hányadban téma a foci. Érthető. Az ő ásványvizükön nincs Gera, a miénken van Figo.

A lisszaboni 28-as villamos

Miként külföldi barátaimnak a pesti kettes villamos járatának végigutazását szoktam javasolni, úgy a Lisszabon-t látogatóknak a 28-as villamosra szállást. Teljesen más jellegű élmény. Ugyan a vonalán járnak már modernek is, mindenképpen egy igazán ódivatú, sárga régire érdemes felkapaszkodni. A múzeumba való jármű olyan keskeny utcákon megy, hogy kinyújtott karral szinte el lehet érni a házfalakat. Könnyen lehet bekukucskálni a lakásokba. Szó szerint időutazás, főleg, hogy a villamos belseje is a múltat idézi. A 28-as electrico-n való utazás tartalmas városnéző programnak is megfelel. Egyetlen hátránya, hogy, mivel népszerű a turisták körében, hát automatikusan népszerű munkaterep a zsebesek számára is.

Ízek nyomában, avagy a portugál konyha jellemzői

Lisszabonban messze nincs olyan változatos gasztronómiai kavalkád, mint Párizsban, Londonban, vagy akár Barcelonában. A portugálok – nekem úgy tűnt – jól meg vannak a saját ízeikkel. A fővárosban viszonylag kevés a kínai, indiai, olasz, meg egyéb etnikai konyhát kínáló étterem, és a gyorsbüfék sem győzedelmeskedtek a kis családi vendéglők felett. Bár a nagy felfedezők éppenséggel távoli tájak ízeit is elhozták a fűszerekkel, a portugál konyha keretei, legalábbis az éttermek étlapjait olvasva elég szűkek. Ennek viszont előnye, hogy a látogató a néhány napos látogatás folyamán képes megismerkedni konyhaművészetük jellemzőivel. Könnyed étkezésnél csaknem mindig a fokhagymás olajban sült garnélákat (gambas al ajillo) ettünk, ami speciel nem kizárólagos helyi specialitás. Míg kiszemezgettük a rákocskákat, az olaj fortyogása is alábbhagyott, s módszeresen tunkolni lehetett a kenyeret, úgy, hogy rátapadt engedelmesen minden harapásnál pár darabka a fokhagymából. Mennyei. Tartalmasabb étkezések alkalmával választásom gyakran esett egy babételre, a feijoada-ra (fezsuádá). Ez a húsos, sűrű bableves. Brazíliában a rabszolgák az uraságok által hátrahagyott húsokat, belsőségeket keverték össze maguknak babbal. Lehet, hogy végül jobbat ettek, mint kegyelmesék? Az éttermek előtt faszénparázson sülnek a halak, többnyire filézve. Népszerű a kardhal, meg a szardínia is, de a fő sztár kétségtelenül a tőkehal, azaz a  bacalhau. Több százféle elkészítési módja van. Én speciel többnyire leragadtam a grillezettnél.

Életvidám helyiek és a mediterrán mentalitás

Nem könnyű megfejteni, hogy valójában milyenek is a lisszaboni emberek. A külföldi turistákkal az utca embere többnyire kedves, de távolságtartó, tartózkodó. Mintha szégyenlősek lennének. Tán ebben benne van az is, hogy turisták többsége Portugáliánál nyilvánvalóan gazdagabb nyugat-európai országokból jön, és valahol mélyen bennük lehet valami kisebbrendűségi érzés. Ez meg számukra is nagy ellentmondásban van azzal, hogy egyértelműen nagy a nemzeti büszkeségük. Van jó focijuk, sok napsugaruk, hosszú tengerpartjuk, dicső múltjuk, és persze látványosan fejlődtek gazdaságilag is az európai gazdasági közösségbe lépésük óta. (Hozzánk képest szerencsésebb időben léptek be az Unióba, és így sokkal több pénzt kaptak.) Jól látható, hogy a portugálok egymás között egyáltalán nem visszafogottak. Életvidámak, és kifejezetten bőbeszédűeknek tűnnek. Amolyan mediterrános könnyedséggel fogják fel az életet. Az utcák tisztaságára, rendjére nem igen ügyelnek. Kicsit tán lomhák, könnyelműek, felületesek, de nagy a szívük, ha így általánosítani lehet. A leghagyományosabb portugál zene, a fado jelzi, hogy a szentimentalizmus és a melankólia sem áll távol tőlük. Nem olyan idegesek, meg hajszoltak, mint a pestiek.

Amit  még Portugáliáról tudni kell

• Az árak alacsonyabbak, mint Spanyolországban, vagy a legtöbb nyugat-európai országban. Az éttermi árak, az ennivalók, s sok minden a magyarországi árszint körül van.
• Mindaz, amit Lisszabonban látni kell, de a városportréba nem fért be: Jeromosok kolostora, a Vasco da Gama-híd  (17 kilométerével a leghosszabb Európában), Sé (katedrális),  Szent György vár, Gulbenkian múzeum, Elevador (neogótikus torony), a halpiac stb.
• Fontosabb látnivalók a főváros tág környezetében: A még ma is elegáns Estoril (Horthy száműzetésének helye),  a fővárostól egyórányira Sintra, a régi főváros (a Világörökség része), Cabo da Roca (a kontinens legnyugatibb pontja).
• Portugália monumentális múltját jól szemlélteti az a tény, hogy a világon összesen 230 millióan beszélnek portugálul. Ez a hivatalos nyelv Portugálián kívül még nyolc másik országban is, s köztük van Brazília.