Ókori emlékek nyomán Líbiában

Picek a világ 209 országa közül 191-ben járt. Picek feltehetően az a magyar, aki világ legtöbb országába jutott el. Picek a Vista nagyra becsült törzsügyfele csaknem 20 éve. Picek utazásairól a Vista honlapja sorozatot jelentet meg. Ez a 3 részes úti beszámoló is ennek a sorozatnak a része.

Kadhafi nyaralói

Szállodai szobámban este az elalvásig belekukkantottam a TV helyi műsoraiba. Érdekes volt, hogy a hírek kommentálása során zöld színben ábrázolták az afrikai kontinenst, Líbiát pedig ezen ragyogó csillagként, amelynek fénye szinte mindent bevilágít. Sok a zenés műsor, helyi show eszközökkel. Nyoma sincs az európai és amerikai hangzásoknak, és a csodálatosan szép fekete szemű arab hölgyek ruhái is a konzervatív egzotika keretein belül maradtak. Egy másik csatornán Kadhafi éppen egy fogadáson adta elő magát, lila színű kaftánban. Kívülállóként, a szöveg értése nélkül pontosan érzékeltem, értettem valahogy a Kadhafi-képletet. Az ezredes barátságos ábrázattal úgy tett,  mintha egyenlőségi alapon keveredne az emberekkel, magával az istenadta néppel. Közben lerí az, hogy pontosan tudatában van mindenki fölött álló pozíciójának. A tekintete, fejtartása jól tükrözte, hogy mennyire átnéz az embereken.

Következő lényeges turisztikai célpontom a legendás ókori város, Leptis Magna maradványa volt, ami a fővárostól 130 kilométerre keletre, a tengerparton található. A sivatagi autókázás helyett zöldellő tengerparti szakaszon haladtunk előre. Az első komolyabb látványosság az volt, amikor egy domb mögött megpillanthattuk Kadhafi nyaralóját. Az épület messziről nem látszott különlegesnek. Amerikában ezrével vannak pompázatosabb családi házak, villák. Tapintatlan módon rákérdeztem kísérőmnél, hogy ez a nyaraló volt-e, amelyet az amerikai New Jersey csatahajó sok évvel ezelőtt egy rakétával telibe trafált? Mohamed döbbent csenddel fogadta kérdésemet. Benne volt a levegőben, hogy ebben az országban ilyesmit szóba sem lehet hozni. Kitartó kíváncsiskodásom azért meghozta gyümölcsét. Mohamed célzásaiból kikövetkeztethető volt, hogy lerombolt villa nem ez volt, hanem egy másik, Tripolihoz közelebb eső, és nagyobb…

Az ókor színpadán állva

Leptis Magnáról dióhéjban annyit érdemes tudni hogy a Krisztus előtti első évezred elején föníciai kereskedők alapították. A római korban jelentős várossá fejlődött A császárkor elején épült nagyméretű díszes színháza. A város a virágkorát nagy szülötte, Septimus Severus uralkodása alatt élte, 193 és 211 között. Leptis Magnát a 11. században az arabok pusztították el. Azóta romváros. A lekerített műemlékterületen egyedüli látogatóként kószáltam. Láthattam szinte olimpiai méretű, szabadtéri medencét, gránitból készült és szinte vadonatújnak látszó oszlopsort, no meg számtalan faragott követ. A néhol három emelet magas oszlopokkal díszített falak tövében ámulva láttam, hogy a díszek java része különböző színű márványból készült, s némelyikén még jól látszottak a vésőnyomok is. Megdöbbentőek voltak a hatalmas terek. Lépteim közben arra gondoltam, hogy kétezer évvel ezelőtt ugyanezeken a köveken csattoghattak a római polgárok sarujai, s ezeken vitték a patríciusokat hordszékeiken a rabszolgák. A kövek között mintha valóban láttam volna a Várost. Ahogy magányosan lépdeltem az oszlopok között szinte azt vártam, hogy hirtelen felbukkan egy tógás római, akit természetesen ,,ave,,-val köszöntöttem volna.

Az egyik térből a másikba sétálva, ámulva vettem észre egy olyan oszlopcsarnokot, amelynek boltozatköveiből, mintha mitológiai alakok fantasztikus arcai bámultak volna kifelé. Közelebb lépdelve jól láttam, hogy mindegyik arc más, és az évszázadok okozta csorbulások némelyiket még egyedibbé tették. Az igazi megdöbbenés akkor ért, amikor belépve egy magas kapuzaton a színháztér színpadán találtam magam. Ahogy körbe tekintettem, nemcsak a látvány, hanem a részletek is megragadtak. Lelki szemeimmel benépesítettem a szinte hibátlanul fennmaradt padsorok üléseit, fehér és kék tunikába öltözött közönséggel. A legnagyobb templom csarnokaiban olyan mennyiségben sorakoztak az oszlopok, hogy a mai szemlélő nem is veszi észre a legszebbek hiányát. Azokét, amelyeket elszállítottak innen, hogy beépítsék a versailles-i kastélyba! Megállapíthattam, hogy Leptis Magna méltán része az UNESCO által megállapított Világörökségnek.

Az egészen kivételes élményből kellemetlen módon toppantam vissza a jelenbe. A kijáratnál sziesztázó cerberus észrevette, hogy fényképezőgép és videó felvevő is lóg rajtam. Megállított, hogy fizessek 5 dinárt a fényképezőgépért, 10-et pedig a videóért. A számomra tetemesnek mondható összeg hallatán roppant haragra gerjedtem, hisz jól tudtam, most azt várják tőlem, hogy a következő havi portaszolgálatot is én finanszírozzam, s egymagam teremtsem meg a cerberus teljes havi fizetését. Kísérőim is csak arra biztattak, hogy fizessek. Alulmaradtam a túlerővel szemben. Végül azért sikerült elérnem, hogy csak a fényképezőgép használatáért fizessek.

Tengerparti peep show

Részleges vereségem fájdalomdíjaként éltem meg azt, hogy egy nagyon menő tengerparti strandra vittek el. Ide leginkább a líbiai vendéglátás kiváltságos külföldiek vendégei jöhetnek. Hatalmas arab és angol nyelvű feliratok közölték, hogy mit nem szabad ott csinálni. Tiltják a hangoskodást, a labdázást, de érdekes kitételként a lőfegyverek és robbanószerek bevitelét is, na meg a drogét, s az állatokét. Nagyon reméltem, hogy a sok-sok tiltás egyikét sem fogom megszegni. Megsejtettem, hogy két helyi kísérőm miért ambicionálta annyira ezt a programot. Számukra - jól láthatóan - nagy élmény volt a bikinire vetkőzött nőcik látványa. Líbia más strandjain ilyen látványra nincs lehetőség. A kivétel nélkül mind túlsúlyos bikinis hölgy – mint kiderült – algériai és tunéziai dolgozók hozzátartozói, és nekik nem tiltott a bájaik közszemlére helyezése. Visszafelé Tripoliba az autóból láthattam az igazi helyi strandokat. Hosszú kilométereken keresztül sorjáztak a parton. Sásból vagy valami hasonló anyagból egyfajta karámokat állítanak fel, s ezek egy-egy családnak szolgálnak öltöző- és pihenőhelyül. Innen indulnak – többnyire nyakig beöltözve – fürdeni. Szívesen fürödtem volna egy ilyen helyi, népi strandon, de kísérőim kínkeservesen érzékeltették velem: kihívó lennék európaiként a megszokott fürdőgatyámban.

Dromedár pecsenye

A Tripoliba való visszaszáguldás közben feltűntek olyan kis teherautók, amelyek rakománya többnyire tevékből vagy birkákból állt. A szép rendben fekve utazó dromedárok gondtalanul gyönyörködtek az előttük elsuhanó tájban és nem tudták, amit én, hogy ők már nem a sivatag hajójaként, hanem bizony leendő vacsorai fogásként vannak számon tartva. Megtudtam, hogy ezelőtt vagy 50 évvel még szinte kizárólag közlekedésre és szállításra használt állatok manapság ínyencfalatul szolgálnak a líbiai lakosság számára. Ugyanúgy, ahogy nálunk a marhák. Furcsa volt belegondolnom, hogy gyermekkorom romantikus állatainak élete, ebben az országban, a fazékban végződik. Kísérőimmel beszélgetve előkerült a Líbiában érvényes teljes alkoholtilalom izgalmas témaköre is. Mohamed például elmondta, hogy már felmenői is iszogattak bizonyos erjesztett italokat. Némelyiket pálmából nyerték ki, némelyiket pedig tevetejből. Manapság a külföldi utazások során pótolják a kényszerű absztinenciát a líbiaiak. Intim baráti partikon bizony otthon is előkerülnek a külföldről becsempészett butéliák.

Szieszta az ókor árnyékában

Líbiái utazásom utolsó napjára maradt Sabratha romjainak a meglátogatása. Ez is az UNESCO világörökség része. Itt is találtam egy csodálatos és hatalmas színházterületet. Ez speciel még finomabban kimunkált volt, mint az, amit Leptis Magna-ban láttam. A színpad háttere egy háromszintnyi, korinthoszi oszlopokkal díszített, klasszikus építmény volt. Kicsit emlékeztetett a jordániai Petrában megcsodált homlokzatokra, de persze egészen más volt azáltal, hogy a tenger felé zárta le a látványt. Sabrathában már nem voltam magányos látogató. Volt ott 5-6 lány, akit egyetlen fiú kísért. Kiderült, hogy az USA-ból visszatelepült líbiai. Feltűnő lezserségével, és legújabb divatú cuccaival láthatóan erősen imponált a tinédzser líbiai fruskáknak. Csak azért csináltam róluk magamnak fotót, hogy így könnyedén megörökíthessem érdekességként a lányok kezeire tetovált arabos mintákat. De aztán elvonultam a romvárosban teljes magányba. Csodás élményként ott sziesztáztam, jó két órán át alsógatyában, hanyatt feküdve, a kétezer éves romokon, és elmélkedtem az idő múlásán. Az indigókék tenger fantasztikus hátteret rajzol az emberi kéz e csodáihoz. Igaz ámulattal bolyongtam a romok között a kijárat felé.