Toszkána: Reneszánsz utazás

Az egy négyzetkilométerre jutó, kiemelkedő fontosságú látnivalókban Olaszország északi része – főleg Toszkána tartomány – valószínűleg minden más területet leköröz a világon. Elég csak a Pisa-Firenze-Siena-Assisi tengelyre gondolnunk, ahol hét UNESCO Világörökség is található. Sokak szerint ezért Toszkánát bejárni és megnézni nem lehet, legfeljebb csak ízlelgetni.

Útban Firenze felé

Magyarországról – jó tempóban autózva – egy nap alatt elérhetjük Firenzét, Toszkána reneszánsz székhelyét. Ehhez persze az is szükséges, hogy ne álljunk órákat az autópálya fizetőkapuinál. Sajnos nyaranta jellemző a sűrű forgalom az észak-olasz autópályákra, így sokszor gyorsabban haladhatunk a „jelöletlen” országutakon, nem beszélve arról, hogy így többet is látunk a vidékből. De az autópályáról kizárólag akkor térjünk le, ha részletes térképünk van, mert az alsóbbrendű utak nincsenek túl jól kitáblázva. Ennek utunk során a legjobb példája egy olyan útelágazás volt – valahol a zöldessárga toszkán dombok között –, amely jobbra és balra is Sienát jelölte, és jelöli valószínűleg még most is. A tábla megfejtése azonban: ahhoz, hogy Sienába eljussunk, egyik irányba sem kell letérni az útról.

Firenze

Firenzébe érve először is azzal szembesültünk, hogy a város – például Velencével ellentétben – nagyon is eredeti életet él. Velence ugyanis megfizette a turisztikai „toplistán” elfoglalt előkelő helyét: a fiatalok kiköltöztek a városból, és egyre nehezebb rábukkanni arra a velencei hangulatra, amely fél évezreddel ezelőtt annyira jellemezte ezt a helyet. De míg a turizmus győzelmet aratott Velence fölött, Firenzét a mai napig sem sikerült legyőznie, habár a hatalmas amerikai „all-inclusive” csoportokkal nagyon is ostromolja. A város nagyon gyorsan megmutatja igazi arcát. Minden európai számára ismerősnek tűnhet néhány ház, mert a Firenze képét meghatározó stílus, a reneszánsz különböző áttételekkel rányomta bélyegét majdnem minden európai nagyvárosra.

Firenzét tehát a reneszánsz formálta meg a XIV-XV. században. A templomok és paloták – a középkorig uralkodó két rend, a papság és az arisztokrácia által emelt épületek – mellett ekkor jelentek meg a középületek és a nagypolgári házak is. A céhek régi műhelyeit ugyan felváltották a méregdrága ruhaboltok és pizzériák, de a város két központja továbbra is a Dóm tér és a Piazza della Signoria. Az előbbin ma afrikai bevándorlók napszemüveget és „márkás” bőrtáskákat árulnak a turistáknak; az utóbbin Michelangelo Dávidjának pontos mását tekinthetik meg, akik nem tervezik, hogy az eredetit megnézik a Galleria dell’ Accademiában. A Dóm téren mindenképpen érdemes jól szemügyre venni Lorenzo Ghiberti alkotását, „A Paradicsom kapuját”, amely a keresztelőkápolna keleti oldalán található, valamint a dóm Filippo Brunelleschi által tervezett, 91 méter magas, nyolcszögletű kupoláját. Mindkettő a reneszánsz mintapéldája, és további érdekességük, hogy megalkotásukra pályázatot írt ki az akkori városvezetés. Brunelleschi aládúcolás nélkül vállalta a kettős kupola megépítését – égetett agyag csövekből –, és emiatt intrikák célpontjává vált. Végül azonban zsenije győzött, a dóm kupolája pedig hamarosan Firenze jelképévé vált.

Firenze legfestőibb része, az Arno-part a régi híddal, a Ponte Vecchióval. Ez a híd a város egyetlen olyan hídja, amely épen maradt a II. világháború után. A visszavonuló náci csapatok a többi híddal együtt ezt is fel akarták robbantani, de a német(!) konzul könyörgése megmentette (őt később a város díszpolgárává avatták). A hidat bizonyára nagyon sokan ismerik a világon: két oldalt apró, erkélyes házak tapadnak rá, és a köztük húzódó utcára aranyművesek üzletei, ékszerboltok és dísztárgy-kereskedések nyílnak.

Az igazi Toszkána

De az igazi Toszkánát természetesen nem találhatjuk meg a városban: ehhez vidékre kell mennünk. Ha pedig utunk egyik célja a toszkán életmód megismerése, akkor legjobb, ha egy kis kőházat vagy villát bérlünk szállásul egy jó kilátással rendelkező domb tetején. Egyes villák mellé a XX. században már medencéket is építettek, ilyen házakban lakva aligha lehet felemelőbb, mint úszás közben gyönyörködni a hullámzó toszkán dombok látványában. Ha pedig további városnézésre vágyunk, akkor felkereshetjük Toszkána Firenzétől északra fekvő másik nagyvárosát, Pisát.

Pisa

Ezt a várost általában ferde tornyáról ismeri mindenki, de dómja biztosan híresebb lenne, ha a tornyot nem építik süppedő, tőzeges talajra, és így ferdülésével nem lesz ennyire egyedi – elhomályosítva a dóm eleganciáját. A román stílusú dómot a pápa szentelte fel 1118-ban és akkoriban egész Itália büszkesége volt, s ez az épület szolgált modellül minden későbbi templomépítő számára. Ma a ferde torony csodájára jár valamennyi turista: minden nap több ezer olyan vicces kép készül a torony előtt, ahol a megörökítendő látogató tenyerével „támasztja meg” a tornyot, nehogy „eldőljön”. A ferdülést egyébként már a harmadik szint építésénél észrevették, és ezért hatemeletes árkádsorát fokozatosan úgy építették tovább, hogy az elhajlás ellenére biztosítsa az épület súlypontját és szilárdságát.

San Gimignano

Toszkána különlegessége San Gimignano, a tornyok világhírű városkája, amely egy kis domb tetejére épült, és jól látszik, hogy várból alakult várossá. Ma 13 középkori torony áll még itt, és néhányba fel is lehet menni pár euróért. San Gimignano fénykorában több mint ötven ilyen torony uralta a városképet. A tornyokat alapvetően két ok miatt építették: először is védelemi célból, háború, illetve zavargások idején ide lehetett visszavonulni; másodszor pedig egyszerűen státuszszimbólumként: minél magasabb volt egy torony, annál gazdagabbnak tűnt tulajdonosa.

Siena

A San Gimignanótól délre található Siena a középkorban Firenze nagy vetélytársa volt. A két város ma már legfeljebb a gazdag turistákért verseng. Az arisztokratikus Siena a haladó szemléletű Firenze szöges ellentéte: építészetét a gótika határozta meg, a reneszánsz nem is érintette. Siena viszont megmaradt egy egységes, különös hangulatú, szentimentális középkori városnak. Főterének, a Piazza del Campónak egyedi hajlásszögét a természet adta: lefelé lejtő kagyló alakjával és a peremén félkörben elhelyezkedő házakkal minden odavetődő utazót elvarázsol. Egységét nem bontják meg az utcák benyílásai sem. A téren tartják meg évente kétszer az olasz idegenforgalom fő attrakcióját, a Palio ünnepet. Ez nem is annyira ünnep, mint inkább középkori ruhákban űzött lovasverseny a várost alkotó autonóm kerületek között. Ilyenkor az Il Campón egy gombostűt sem lehet leejteni. Egy idegennek óriási élmény részt venni a Palión, de valójában a tömeg nagy részét a helyiek teszik ki.

Ha nincs éppen Palio Sienában, akkor az Il Campo egyik árnyas kávézójában nagyon kellemesen el lehet tölteni egy fél délutánt a középkori házakat nézegetve. A kávézás után érdemes felkeresni Siena másik látványosságát, a dómot. Akárhogyan is nézzük, ez az épület valahogy nem illik a város többi épülete közé, de nem rossz értelemben: úgy tűnik, hogy a helyiek valami igazán egyedit akartak alkotni Isten számára. Fekete-fehér sávozású tornyával és kicsit túldíszített homlokzatával a sienai dóm mindenképpen feledhetetlen jelenség. Nem sokkal azután, hogy a dóm felépült, a város gondolt egy nagyot és a helyére egy katedrálist szeretett volna emelni, úgy, hogy a dóm főhajója lett volna a katedrális kereszthajója. Ezt a tervet azonban az 1348-as pestisjárvány meghiúsította, addig ugyanis csak a katedrális homlokzatát sikerült felhúzni. Ez a homlokzat a mai napig – mintegy mementóként – ott áll a dóm jobb oldalán.

Sienát elhagyva megint a zöldessárga dombok között találjuk magunkat. A toszkán tájjal egyszerűen nem tudunk betelni. Maga az autózás is hatalmas élmény a kanyargós utakon, meg-megállva egy-egy kisebb városkában, amelyek mindegyikében akad valami látnivaló. Mivel Olaszország igazi mediterrán ország, feltétlenül észben kellett tartanunk, hogy a kevésbé forgalmas helyeken a boltok és az éttermek délután bezárnak pár óra sziesztára, és csak kora este nyitnak ki újra.

Assisi

Szent Ferenc városa, Assisi ugyan már Umbria tartományhoz tartozik, de Toszkána déli részéből könnyen megközelíthető. Eltéveszteni nem lehet, mert már messziről látszik a tájból kiemelkedő hegyre, illetve annak gerincére épült város. A környéket pár éve egy földrengéssorozat rázta meg, hatalmas károkat okozva az épületekben. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a földrengés után elegendő pénz jutott a felújításra, így Assisi ma újra régi pompájában várja a zarándokokat és a turistákat. Időközben a többszintű San Franciso templom Giotto festette „Szent Ferenc legendája” című freskósorozatot is majdnem teljes mértékben restaurálták. Ez eredetileg amolyan középkori „képeskönyvnek” készült, melyből az olvasni nem tudó hívők megtudhatták a szent cselekedeteit. Egyébként ebben a templom-együttesben található Szent Ferenc sírja is és egy középkor óta folyamatosan működő kolostor, a Sacro Convento. De Toszkána nem csak a középkor rajongóinak tartogat élményeket. Ha valaki ókori emlékekre vágyik, akkor sem kell a Colosseumig mennie, hiszen errefelé is talál magának bőven felfedeznivalót. Például Volterra városában megnézheti, hogy milyen is volt egy római színház. Bár igaz, ami igaz, Toszkánától már Róma sincs olyan messze. S ha már idáig elautóztunk, nehéz megállnunk, hogy ne vezessen a mi utunk is tovább, az „örök város” felé.