Róma, az örök város - utazási beszámoló

De miért is? Mert ha egyszer megismertük, akkor örökké visszavágyunk oda? Mert örökké tud újat nyújtani? Vagy mert mindig ugyan azt nyújtja, ami jóleső biztonságérzettel tölti el az embert és ezért szívesen tér vissza újra meg újra? Vagy mert örökké süt a nap és örökké jókedvűek az emberek? Ki tudja, hogy ez vagy az örökké flörtölő pincérek mosolya-e az, ami örökre rabul ejti a női szíveket, ahogy a római nők kifinomult és egyben érzéki eleganciája vonzza ide a férfiakat? Akár mi is a titok, működik. A receptje pedig biztos olyan egyszerű, de mégis annyira megfejthetetlen, mint egy jó olasz pizzáé. De azért a játék kedvéért képzeljük el Rómát, mint egy hatalmas pizzát és próbáljuk meg kitalálni a receptet!

Hadvezérek, császárok, pápák, zenészek, tudósok ide-vagy oda, azt azért jól tudjuk, hogy Olaszországban mindig is a mamma volt és lesz az igazi hős, így egy pillanatra játsszunk el a gondolattal, hogy nem csak a borostás, olasz macsók, de Róma születését is neki köszönhetjük. (Örök hála mindkettőért!) Fogta a legegyszerűbb, ám legkiválóbb alapanyagokat, de a bevált családi recepten az idők során mit sem változtatott. A régi épületekből, emlékekből, a történelemből, a tradíciókból, tehát a múltból, az eleganciából, a divatból és só helyett egy csipet jelenből összegyúrta a várost, mint egy jó házi tésztát. Majd bölcsen hagyta, hogy egy kicsit duzzadjon, emelkedjen, ahogy a Birodalom fénye, aztán kiterítette, mit most a turisták Róma térképét. Húzta és nyújtotta, így a település egyre csak növekedett. Paradicsomkockákként rátette a macskaköveket, majd felkérte a legkiválóbb művészeket, hogy alkotásaikkal díszítsék fel az alapot. Ennek eredményeképpen ma oly sűrűn érik egymást a nevezetességek, szobrok, szökőkutak és műkincsek, mint ahogy a pizza tetejére szórják a gombát, a sonkát, a sajtot és olyan tökéletes bazsalikomlevelek ékesítik, mint a Piazza Navona, a Spanyol lépcső vagy a Trevi- kút.

A Colosseum, mint egy koktélparadicsom ül az egyik részen, a vegetáriánusoknak ott a Borghese és persze az egyház is kapott egy szeletet. Az articsókakupola az egész pizza legszebb éke. A Tevere hosszan érlelet, szabálytalan olívaolajcsíkként folyik végig a közepén. De a mammák bölcsek, így tudják, hogy ez önmagában még nem lenne elég a sikerhez, így megfűszerezik a dallamos olasz nyelvvel, vidámsággal, napsütéssel, jó kedvvel és mosolygós, hamisítatlan olasz pincérekkel, akik ha a pizza felénél elfáradtunk, az asztalunkra teszik a legtökéletesebb cappuccinót, amit valaha kóstoltunk, hogy megpihenhessünk, és hogy kicsit könnyebben megemésszük Rómát, (amiből minden nap egy újabb nagy falat.) Ha csak kóstolóra vágyunk, akkor kezdjük a legcsábítóbb részekkel, de akkor jön ki az igazi íze, ha eljutunk legalább a parmezánig. Ezt legkönnyebben egy helyi piacon szerezhetjük be, de ha ez az első találkozás, akkor ne rohanjuk annyira előre. Kezdjük az ismerkedést egy kisebb falattal, mondjuk a Vatikánnal. Ehhez kiváló bázist jelent a Residence San Pietro, ami olyan közel van a Szent Péter térhez, hogy a bazilika kupolája szinte az udvarára veti árnyékát. A kapualjtól alig pár lépésre vannak Bernini lenyűgöző oszlopai. Az utca széli trattoriában a vacsoraasztal mellet ülve az ember úgy érzi, hogy ha jobban kinyújtja a karját, akkor el is éri őket. A családias hangulatú apartmanokhoz vezető lépcsőhát egy hangulatos, pálmafás belső udvarból nyílik. Ide „hazatérni” kicsit olyan, mintha saját római lakásunk lenne. Rómára minimum 3 napot kell szánni, hogy minden pizza szeletbe legalább belekóstolhassunk.

Az első nap amúgy is hamar elszalad a Vatikánban. Célszerű előre ellenőrizni a Szent Péter-Bazilika és a Múzeumok nyitva tartását és az elsők között érkezni, mert pillanatok alatt el kezd kígyózni a sor. Ám ettől sem kell megijedni, mert viszonylag gyorsan halad. Fémdetektorokon kell átmenni és átvilágítják a táskákat is, így a hegyes, szúrós, fémes tárgyakat célszerű a szálláson hagyni. (A hátizsákokat sem szeretik.) Miután megcsodáltuk a Pietát, megsimogattuk Szent Péter lábát, ellenőriztük, hogy meddig érne az esztergomi bazilika alapzata, ha beraknánk ebbe az óriási épületbe és lefotóztuk a svájci gárdistákat is, ne sajnáljuk a fáradtságot és másszunk fel a bazilika kupolájába is. A túrának nem minden része kellemes, de a lélegzetelállító kilátás feledtet minden megpróbáltatást. Az alattunk elterülő tér, a híres Bernini oszlopokkal körülölelve a legszebb arcát innen mutatja. Nem utolsó sorban bepillantást nyerhetünk a pápai birtok területére is!

Mielőtt belépnénk a Vatikáni Múzeumok labirintusába, frissítsük fel magunkat egy szelet pizzával és fagylalttal, mert szükség lesz az energiára, ugyanis hosszú séta vár arra, aki mindent meg akar nézni. Aki csak ízelítőre vágyik, az nézze meg a Laokoón-csoportot, a Sixtusi-kápolnát, a térképek galériáját és menjen ki egy kicsit az udvarra is. Közben ne felejtsünk el belegondolni, hogy most a világ legkisebb független államában vagyunk, melynek saját postája, bélyege, újsága, nyomdája, rádióadója és benzinkútja is van, sőt még saját közlekedési szabályai is, melyeket külön kresz könyvben foglaltak össze! Az Angyalvárat legalább kívülről csodáljuk meg és sétáljunk fel a vele szemben lévő Sant’ Angelo hídra.

Este sétáljunk le a Trastevere negyedbe. (aki a Vatikánhoz közel lakik, nem érdemes buszra szállni. Nagyon kellemes a 20 perces gyalogút a folyóparton). Ez a kerület a mai napig megtartotta régi jellegét. Szűk, macskaköves utcák ruhaszárító kötelekkel, hívogató trattoriák kockás abrosszal terített asztalokkal, hangulatos terek utcazenészekkel. Igazi, hamisítatlan római hangulat. Kicsit olyan érzése támad itt az embernek, mint egy filmstúdióban a díszletek között; bepillantást nyerhet a kulisszák mögé, úgy hogy közben ő is egy kicsit a történet részesévé válik. Üljünk le az egyik asztalhoz, rendeljünk egy helyi specialitást, kortyoljunk el hozzá egy jó pohár olasz bort és élvezzük az életet! Ezt folytassuk másnap egy helyi piacon, - mondjuk a Campo de’Fiorin -, ahol a gyönyörű, színes, érett, mediterrán gyümölcsök, zöldségek és a nap-sárgán megcsillanó olívaolajok bűvöletében úgy érezzük, hogy a hús, mint étel nem is létezik és életünk végéig eléldegélnénk ezeken a zamatos finomságokon, egészen addig, míg bele nem botlunk a standba, ahol a papír vékonyra szelt sonkát kérésünkre friss zsömlébe teszik és örömünket látva még egy kis friss, parmezánnal is megszórják – csak úgy, ajándékba.

Egy cappuccino után induljunk is tovább és fedezzük fel a bájos Tiberis-szigetet, dugjuk be a kezünket az „Igazság szájába”, fussunk versenyt a Circus Maximuson,  sétáljunk fel a Capitolium dombra, majd a Forum Romanum bejáratánál vegyük meg a kombinált jegyünket, mely a Colosseumra is érvényes és egy könyvet, mely a színes fóliák lapozgatásával megmutatja nekünk, hogy milyenek voltak fénykorukban azok a római épületek, melyeknek ma már csupán a romjait láthatjuk. – mellesleg milyen kedves az olaszoktól, hogy számunkra érthető módon is beleírták a szóba, hogy mi vár itt bennünket: ROManum -. Hacsak valaki nem régész vagy nem fogadta fel Róma legkiválóbb idegenvezetőjét az bizony e könyv nélkül aligha fogja értékelni ezt a sétát a kőhalmok között, különösen kánikula idején. A megfelelő háttér-információkkal azonban nagyon érdekes és izgalmas is lehet ez a múltba tett kirándulás. Fejezzük be a Colosseumnál a napot, ahol a kis füzetünknek ismét hasznát vesszük.

Hogy ízlik Róma? Laktató? Még ne adjuk fel! Ahogy mondtam, egy cappuccino mindig segít, különösen, ha azt a harmadik nap reggelén, a Piazza Navonán fogyasztjuk el. Ne sajnáljuk a pénzt erre a kis luxusra. Üljünk be az egyik kávézóba és figyeljük a tér forgatagát, vegyük alaposan szemügyre a gyönyörű szökőkutakat és figyeljük meg a festőket munka közben, ahogy művészien megörökítik ezt a római pillanatot, - közben irigykedünk, hogy nekik sikerül, mert itt legszívesebben mi is megállítanánk az időt. Következzen a Pantheon, majd útban a Trevi-kút – Róma egyik legszebben csillogó ékköve – felé csábuljunk el egy fagylaltra a La Palmában, ahol 150-féle ízből választhatunk!

A tölcsérrel kezünkben sétáljunk fel a Spanyol-lépcsőig. Aki megteheti, az öltözzön fel tetőtől talpig a Via Condottin, Róma Váci utcájában, aki nem, az pedig ahelyett hogy fájdítaná a szívét, szaladjon fel a lépcsősor tetejére. A kimerültség és a látvány majd kiveri azt a gyönyörű, ám méregdrága bőrcsizmát a fejéből, amit 5 perce a kirakatban látott. Ahogy végigsétálunk a Borghese ösvényén, olyan, mintha egy felhő tetejéről szemlélnénk az alattunk elterülő várost. Üljünk le egy kicsit a szélén és lóbáljuk a lábunkat pár percig, majd a Piazza Del Popolo-nál szálljunk vissza a Földre. Innen egy egyenes út vezet a Vatikánba, ahol bezárul a kör. Akinek nem sikerül a San Pietroban apartmant foglalnia az válassza a Piazza Navona vagy a Spanyol lépcső környékét. Ott sem fog csalódni, bár kicsit mélyebben kell a zsebébe nyúlnia. Aki nem akar ennyit költeni az a Termini (a központi pályaudvar) környékén talál olcsóbb szállásokat. Aki a központban lakik és jó kondícióban van, annak nem is kell tömeg-közlekednie, gyalog is bejárható a város. Autót bérelni felesleges és „életveszélyes” a helyiek vezetési stílusa és a sok forgalom elől lezárt utca, szűk sikátor miatt, ahova legfeljebb csak motorral lehet behajtani.Ha unjuk a sétát, ugorjunk fel egy városnéző buszra, de előtte nézzük meg jól, hogy mire váltjuk a jegyet! Vannak 24 és 48 órásak is és arra is figyeljünk, hogy mikor indul az utolsó kör, különösen, ha kivilágítva is szeretnénk látni a várost.

Azt mondják, hogy az olaszok nagy színészek, az élet minden területén egy külön szerepet játszanak. Hát pár nap erejéig játsszunk velük! Gondoljuk, hogy mi vagyunk Julius Cezar, mikor végigvonulunk a Forum Romanumon. Kacérkodjunk a gondolattal, hogy az a helyes olasz srác talán a mi kedvünkért már harminc éves kora előtt is elköltözne a mamma szoknyája mellől. Gyújtsunk rá a cappuccinonkhoz, akkor is, ha különben nem dohányzunk, másszunk fel a Szent Péter Bazilika kupolájába akkor is, ha tériszonyunk van, együnk meg egy egész pizzát, akkor is, ha diétázunk, - akár este 11-kor -, igyunk bort minden étkezéskor, de ne másszunk be a Trevi kútba, ahogy Anita Ekberg tette Fellini híres filmjében az Édes életben, ( La dolce vita) mert azt ma már büntetik. Éljünk egy kicsit másképp, mint ahogy otthon szoktunk, akkor is ha ezzel áthágjuk a saját szabályainkat. Legyünk Audry Hapburn a Saját Római Vakációnkban, hogy az minél emlékezetesebb legyen! Hagyjuk, hogy a lábunk bevigyen a forgalomtól távoli, macskaköves utcácskákba, csábuljunk el napjában többször egy fagylaltra, kávéra vagy egy pohár borra, mosolyogjunk vissza a pincérre, kacsintsunk rá a hatalmas napszemüvege mögé bújó olasz lányra majd jóllakottan helyezkedjünk el a hazafelé tartó repülőgépen, dugjuk be a fülhallgatónkat és indítsuk el a lejátszást: „1. olasz nyelvlecke”.