Az olasz csizma sarkán

A Budapest és Bari közötti közvetlen repülőjárat mostani létrejötte adta a löketet, hogy ellátogassunk az olasz csizma sarkába. Magyarországról autóval oda túl fáradtságos és időigényes, a római átszállás is sok felesleges időveszteséggel jár.

Príma dolog, hogy egy óra tíz perc alatt Pestről Bariba jutottunk és a kis repülőtéren gyorsan felvett bérautóval azonnal elindulhattunk a Basilicata régió alig egy óra távolságban lévő, izgalmas kinézetű városába, Materába.

Filmeken látható domboldalak - Matera

Könnyen indult ráhangolódásunk Matera városára, mert már az elején a szálláshelyünk megtalálása is önálló élménynek bizonyult. A 18. századi elegáns úrházból szállodává alakított Palazzo Gattini eleve pompás helyen áll a katedrális mellett, és kitűnő ízléssel kialakított kívül és belül is. Belsőépítészetileg egy remekmű, csodálatos hangulatú igazi palota. A hotelből rögtön láthatóvá is válik az, hogy mitől olyan speciális ez a város. A várost az egyik oldalán határoló természeti környezet látványos sziklákkal és folyómedrekkel van tele. A sziklaoldalakban azon barlangok nyílásai tátonganak, amelyeket az őstörténeti idők óta lakóhelyként használtak.

Bent a városban ma már turistalátványosságként mutatják a barlanglakásokat, amelyeket még 1995 táján is lakásként használtak szegényebb helyiek. Izgalmas élmény sétálni a barlanglakások mellett, sőt fölött. A barlanglakások itteni összessége (sassi) része az UNESCO világörökségének. Matera legnagyobb szenzációja azonban a domboldalaira épült házak, girbegurba, meredek utcáinak döbbenetes összképe. Krisztus korának szentföldi városképei jelennek meg a szemeink előtt, csak éppen itt Dél-Olaszországban. Naná, hogy ezt az érzést nem mi fedeztük fel. Az ötvenes-hatvanas években több bibliai témájú olasz filmet itt forgattak, és ezek a domboldalak, agg házak voltak a háttérdíszletek Mel Gibson filmjében, a Passióban. Matera az olaszok, és a nyugat-európai turisták körében egyre ismertebbé válik. Azonban ezt a bámulatos városkát a nyári főszezonon és a hétvégéken kívül még alig látogatják. Ilyenkor idilli nyugalomban lehet élvezni Matera markánsan egyedi városképét, beleértve központjának modernebb, elegáns és igazán barátságos főutcáját is.

Lefelé Pugliában

Az olasz csizma sarkáig lenyúló régiót Pugliának nevezik, magyarosan Apúlia. Hosszú Adria-tengeri partvonala önmagában szépségek sokaságát garantálja, míg a belső területeken sok a történelmi levegőjű kisváros a bukolikus idillt mutató olajfaliget, régi-régi kőkerítésekkel körülvett vidéki birtok. Pugliában kétségtelenül kevesebb a híres turisztikai látnivaló, mint Észak- és Közép-Olaszországban. Az idegenforgalom fellendülését mindig is gátolta félre eső földrajzi helyzete, meg nyilván a déli területek korábbi elmaradottsága. Manapság azonban a régió egyre inkább felfedezhetővé válik. Mi éppen annak örültünk, hogy a hétköznapokra eső utazásunk folyamán, a legtöbb helyen turista tömegek nélkül, békés nyugalomban, csendben tudtunk nézelődni. A dél-olasz elmaradottságot különösebben nem észleltük. Tisztes jómódban élő, békés embereket láttunk például Leccében. A közel százezres lakosságú Lecce a régió talán legkellemesebb nagyvárosa. Szolid jólét, elegánsan öltözött úriemberek, sok gusztusos vendéglő és barokk minden mennyiségben. Leccét amúgy előszeretettel nevezik az útikönyvek a ,,barokk Firenzének”.

Pugliában se szeri se száma a figyelemreméltó barokk templomoknak. A mennyezetek ritkán kupolásak, de pompázatosak a homlokzatok, főleg a kapuk körüli díszítések. Arrafelé a barokkot polgári jelzővel illetik, ami valójában azt jelenti, hogy a visszafogottság a jellemző, ritkán hajlik a túldíszítettebb rokokó felé. Leccéből déli irányban érdemes kis időre benézni Galatinába, ahol a St Catarina templom freskói rendkívüliek. Mint Pugliában annyi helyen, itt is jellemző, hogy a legtöbb néznivaló emlék - sokszor egymásra épülően – 12.-14. századból valamint a 18. századból való. A csizma sarkán mi legdélebbre Castro kisvárosig jutottunk el. A domb tetejére épült óváros kis terén - számunkra már nem meglepő módon – az a kép fogadott minket, hogy joviális nyugdíjas bácsik diskuráltak. Ezekből a miliőkből rendre teljesen hiányoznak a nénik és a fiatalok. Fölöttébb izgatott minket, hogy vajon az asszonyságok hol és mikor cserélik ki egymással pletykáikat.

Felfelé Pugliában

Castroból felfelé az adriai tengerparton Otranto-ban megint egy bámulatos óvárost láthattunk. A teljesen üres utcákon bandukoltunk és nem hiányoltuk a turista csordákat, hiszen így különleges hangulata volt az egésznek. A katedrálisa 1088-ban épült és a padlómozaik épsége szenzációs. Otranto amúgy Olaszország legkeletibb városa. Pugliában az egyik kedvenc városunk Ostuni volt. Este az újváros felöl a sárgás színűre világított dombtetői óváros szépsége teljesen elbűvölt minket. Nappal az volt pazar ahogy a város és partvonal között hét kilométer hosszan egybefüggően terülnek el az olajfaligetek. Az óváros valóságos labirintus a kacskaringós, szűk utcácskáival. Ostuni hétköznapi kis életéből annyi következtetést le tudtunk vonni, hogy bizony egy magyar számára irigylésre méltó az itteni kellemes, nyugalmas élet, a visszafogott, konszolidált jómód. Felületes szemlélőként nem láttuk a szegénység semmi nyomát, sőt! Éppen ottlétünkkor ünnepelték az egységes olasz állam létrejöttének 150. évfordulóját. Érdekes volt látni a boltok kirakataiban kitett hatalmas kokárdákat, a miénkkel azonos színekkel. A ruházaton viselt kokárda nem volt gyakori. Martina Franca kisvárosban a városháza előtti főtéren szemtanúi voltunk annak ahogy a helybéliek elegánsan felöltözve, őszinte méltóságteljességgel ünnepeltek. Irigykedve néztük azt a békésséget, ahogy joviálisan élvezte a város apraja-nagyja az együttlétet. Nekünk minden olyan őszintének, békésnek hatott.

Turistás helyek

Puglia egyik fő turisztikai vonzereje a nyári tengeri fürdőzéses nyaralások mellett, a trullok: nagyon egyedi kőkunyhók,  jellegzetes kúpos tetőikkel. Hajdan napszámosok, más vidékekről jött szegények lakhelye volt. Cement és vakolat nélkül építették, igen kevés pénzből. De praktikus volt, mert az építmény jól óvott mind a hidegtől, mind a hőségtől. Ceglie Messapica, Locorotondo és főleg Alberobello településeken és környékeiken elképesztő mennyiségben lehet látni trullo-kat. Alberobelloban igazi turista nagyüzemben mutatják a kunyhókat, és a turisták tömegei jönnek, főleg, hogy az UNESCO világörökség részeként igen jól el lehet adni az idegenforgalmi látványosságot. Le a kalappal, hatékony az egész trulli jelenség turisztikai marketingje.  

Az olvasóknak be kell vallanunk, hogy pugliai utazásunk javának turistamentessége miatt ez a bazári feeling, a szuvenír boltok százaival nem igazán jött be nekünk. Szó sincs arról, hogy bárkit lebeszélnénk Alberobelloról, de megállapítottuk magunknak, hogy nekünk rokonszenvesebbek az útközben elszórva látott szellemes trullo beépítések. Sok helyen az új építmények egybeépültek egy-egy trullo-val, praktikusan és mutatósan. Láttunk garázsos, teraszos, modernizált, szóval sokféle, napi használatban álló, lakott trullot. Nagyon tetszett. A trulli vidék meglátogatását persze csöppet sem sajnáltuk, hiszen a városkák közötti tájak az olajfaligetekkel, mandula- és barackfákkal idilli látványt jelentettek. Szép hegyes-dombos, békés és régi időket idéző tájak.

Utolsó vacsora

Még a nemzeti ünnep napján estére érkeztünk utazásunk utolsó éjszakázásának városába, a tengerparti Polignano a Mare-ba. Nem reméltünk olyan sokat ettől a várostól, de rengeteg élményt kaptunk. Bájos város bámulatos sziklás öblökkel, és persze itt is a csodálatos óvárossal. Akik imádják az Adriai-tenger színeit, azok nem csalódnak. Nekünk úgy tűnt, hogy az óvárosba szinte a város egész lakossága összejött este a gyönyörűen kivilágított utcákon, tereken. Utazásunk során az utcai látképből mindig hiányoltuk a fiatalokat, a gyerekeket, a családokat. Itt bizony minden korosztály és mindkét nem megjelent. Ahogy az Olaszországban máshol is megszoktuk, errefelé is jellemző, hogy nincs vacsorázás nyolc- fél kilenc előtt. Helyi ismerősünk a vacsora előtt a sógora pici kis bárjába vitt el minket. Nos ez egy rokonszenves kiskocsma volt.  Módjával isznak sört, bort és pompásan érzik magukat. Büszkén mutatták nekünk a fotókat, amelyek dokumentálták, hogy a kocsma vendége volt a város leghíresebb szülöttje, Domenico Modugno, aki a „Volare, cantare” című dalával az ötvenes évek végén az egész világot meghódította. Alig vártuk, hogy a hét óra körüli vacsorázásokhoz szokott szervezetünk végre eledelhez jusson úgy kilenc óra tájban. Egy a helyiek körében fölöttébb népszerű pizzériát javasoltak nekünk.

Két általánosítható igazság nyert igazolást. Pro primo: abba az étterembe kell menni az idegennek, amely a helyiek körében népszerű. Pro secundo: egyszerű külsőségek, felszolgálói elegáns szertartások nélküli helyeken sokszor jobbak az étkek, mint a turistákat megcélzó menőbb éttermekben. Az antipasti választék lenyűgöző volt, és a pizza fergeteges. Hogy miket merészelnek nálunk pizzának nevezni? Olyan jót ettünk, hogy már-már üde színfoltnak hajlottunk minősíteni azt, hogy a pincér aznap tán még nem fürdött és szürke mackónadrágja az anyagelhasználódás miatt bizony  nem feszült szorosan az ülepén.

Megtudtunk ezt-azt

Négy egész napot és két fél napot ölelt fel ez a dél-olasz villámtúra. Persze pörgetni kellett a programokat, de a bérelt autóval igazán nagy távolságokat nem kellett megtenni. A leghosszabb vezetés háromórás volt, és kibírható, hisz a bájos tájak közötti kis utakon való közlekedést lehet kombinálni autópályás rohamokkal. Az időkorlátok között tartalmas, nyugalmas utazás volt ez, főleg, hogy nem kellett sokat szenvedni nagyvárosi közlekedéssel. Brindisit teljesen kihagytuk, Bariba meg csak egy délelőtt erejéig mentünk be. Bari vásárolgatás szempontjából érdekes, az Óvárosa nagyon aranyos. Polignano-i helyi ismerősünket sokat faggattuk arról, hogy mi érződik Pugliában az északi és déli olaszok közötti ellenszenvek vonatkozásában. Mint megtudtuk még a hetvenes években is errefelé sokkal elmaradottabbak voltak az életkörülmények és a szokások, mint északon. Az elmúlt 20 évben azonban nagy fejlődésen ment keresztül a régió. A gazdasági fejlettség megannyi jelét láttuk magunk is, és szinte sehol nem láttunk sajnálni való porfészket. A fiatal nemzedékek már jó ideje felszaggatták a hagyományos helyi társadalmi szabályok sok szövetét. Persze sok vonatkozásban a modernizáció lassan hatol be a hétköznapokba. Az életszínvonal tekintetében az észak-olaszok még tesznek is lekezelő megjegyzéseket, de a magyar utazó Pugliában is tapasztalhatja honunk lemaradásának mértékét. Bár oda és vissza is tele volt a repülőgép, azért valami kockázata van, hogy egy idő után megszűnik a Budapest-Bari járat és ezzel a csizmasarok megközelítésének ez a gyors és kényelmes módja. Azaz tanácsunk nem más: éljenek a lehetőséggel minél hamarabb! Azok különösen, akik már jártak Olaszországban néhány helyen és ínyencként most valami újat is szívesen felfedeznének.